Állami rezsicsökkentés

Az alábbi levelet tájékoztatásul adjuk közre.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Szeretném felhívni a figyelmét egy kezdeményezésre, mely az Állami rezsicsökkentés névre hallgat és az állampolgárok szavazásos formában történő bevonásával igyekszik csökkenteni egyes közigazgatási terheket.

 A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentés az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kerül megvalósításra.

 Ennek érdekében a Kormány konzultációt kezdeményezett, melyben 2015.

július 5-től augusztus 6-ig lehet részt venni. A konzultációban egyrészt az interneten, az http://allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu/ oldalon, másrészt személyesen a Kormányhivatalok ügyfélszolgálati helyiségeiben elhelyezett nyomtatványok kitöltésével és a kihelyezett gyűjtőládákban történő elhelyezésével lehet. A konzultációban történő részvétel önkéntes és anonim.

 A Konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben fejthetik ki véleményüket. Külön kérdőív készült a magánszemélyek és a vállalkozások számára.

 Magánszemélyek a következő eljárásokkal kapcsolatos díjak és illetékek eltörléséről dönthetnek:

-          Hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése

-          Eltulajdonított, ellopott igazolvány pótlása

-          Az értesítési címmel összefüggő hatósági eljárások

-          Ellopott gépjármű forgalomból történő kivonása

-          Külterületen történő égetés tűzvédelmi hatósághoz történő bejelentése

-          Családi állapot változása miatt történő névváltozással összefüggő okmánycsere

-          Iskolai, tanfolyami bizonyítvány másodlatának vagy másolatának kiállítása

-          Felsőoktatási felvételi eljárás alapdíja

 

Vállalkozók a következő eljárásokkal kapcsolatos díjak és illetékek eltörléséről határozhatnak:

-          Adóhatósági igazolás kiállítása

-          Telepengedélyezési eljárás

-          A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltató akkreditációja

-          Üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárások

-          Vállalkozói igazolványok kiadásával kapcsolatos eljárások

-          Cégiratok készítése

-          Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány kiállítása

-          Védett természeti területen a gyep felújításával, felülvetésével, öntözésével, legeltetésével, kaszálásával összefüggő eljárások

-          Népi iparművészettel összefüggő hatósági eljárások

 

 A felsorolt lehetőségek közül 4 eltörlendő díj megjelölésére van lehetőség mind a vállalkozók, mind pedig a magánszemélyek esetében.

Ezen kívül lehetőség van egy, a felsorolásban nem szereplő díj vagy illeték megnevezésére is, melynek eltörlését a magánszemély, vagy a vállalkozó javasolja. (Ez gyakorlatilag egy ötödik javaslati lehetőségként működik a már megjelölt 4 eltörlendő díj mellett.)

 A felsorolásokból is látható, hogy kisebb mértékű, ám a hétköznapi életben néha bosszúságot vagy nehézséget okozó díjakról van szó. Ezek egy részének eltörlése mindenképpen könnyebbséget jelent majd; az pedig, hogy a kiadások csökkentése konzultációs formában valósul meg, lehetőséget és egyben felelősséget is jelent.

 Kérem, tájékoztassa a településén élőket az Állami rezsicsökkentés konzultációjában való részvétel lehetőségéről és hívja fel a figyelmet arra, hogy az anonim konzultációban való részvétellel az állampolgárok tehetnek azért, hogy valóban olyan kormányzati döntések valósuljanak meg, amikre a leginkább szükség van!

Köszönettel:
Font Sándor