Hirdetmény

HIRDETMÉNY

A 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban jelentősen átalakul az európai uniós pályázatok hazai rendszere. A Széchenyi 2020 programban az önkormányzatok jelentősebb szerepet kapnak nemcsak saját, hanem a településükön székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozások projektjeinek generálásában, fejlesztésében is.

Mivel a források 60%-a gazdaságfejlesztési célra tervezett, létfontosságú, hogy az Uniótól és a Magyar Kormánytól érkező támogatás életképes, hosszú távon is fenntartható fejlesztéseket generáljon. Az alulról építkező helyi kezdeményezések összehangolása, a szférák közötti együttműködés erősítése, a stratégiai tervezés, forráskutatás külső szakértőkkel való együttműködést igényel. Az életképes, fenntartható projektek generálása aktív folyamat, amelyben a buktatók elkerülése legalább olyan fontos, mint az innováció előmozdítása.

Községünk Önkormányzata  a sikeres pályázatok  érdekében együttműködési megállapodást kötött  Zsámbokiné Huszár Anett pályázati szakértővel. A megállapodás egyik célja, hogy az önkormányzat és a helyi vállalkozások pontos és konkrét pályázati információhoz jussanak. Az együttműködési megállapodás egyik felet sem kötelezi kizárólagos megbízási vagy egyéb jogviszonyra.

Fontos, hogy a tanácsadás előre egyeztetett időpontban, a dunaegyházi székhelyű vállalkozásokra is vonatkozik. A tanácsadás költséggel nem jár, díjkötelesnek az együttműködés eredményeként letisztult projektek, a külön megbízási szerződés keretében térítéskötelesen végzett szolgáltatások számítanak.

Érdeklődni, időpontot egyeztetni a Községházán lehet munkaidőben.

                                                                                                                                                  Szilágyi István
                                                                                                                                                   polgármester