Kisapostag – Dunaegyháza – Kisapostag

Személyes barátságlevél Dunaegyháza polgárainak!

A Wikipédia szerint 150 éve készült írásos dokumentum említi először, hogy a túlparti Dunaegyházáról szlovák földművesek települtek át az akkor még Egyház szállásoknak, majd hamarosan Kis Apostagnak nevezett területre. A tótok második hulláma kezdetének emlékét ugyancsak hivatalos irat őrzi a 70-es évek végéről, melynek 1-1 példánya a földhivatalban és nálam található.

A magánpraxisú honfoglalásomat követő alig néhány év múlva léptem először a kisapostagi tót atyafiak őseinek földjére, és kalandozásom néhány zsákmányát (szilvafőző rézüst, szakajtó, egyebek) máig őrzöm. Néhány évtizednek kellett eltelnie, míg ismét elindultam szerezni, de már nem zsákmányt, hanem élményt. Többször halottam a Faház vendéglőben az amúgy kisapostagi származású Váczi "Laca" vezette Delta Rock Band-et dübörögni. Volt úgy, hogy a banda rajongóihoz csatlakozó helybéliek segítettek egy fergeteges buli kialakulásában és vetítettük így előre a további, mára megvalósulni látszó együttműködés lehetőségét.

Máskor úgyszólván véletlenül tévedtem a Csipetka Fesztiválra, melyről azt is gondolhattam volna, hogy elírás, mert azt tótföldön kívül csipetkének mondják. De nem, mert a csipetkával gazdagított gulyásleves, más mint amit addig ismertem. Ezt jókedélyű, egymást kedvelő, barátkozó emberek főzik, kínálják - az Öböl menti árnyas fák alatt - és így az íze is (túl az elkészítési módján) valahogyan más, mint a Dunán innen.

Aztán a kolbásztöltő versenyek! Azt gondolhatni, a kisapostagival megközelítően azonos lakosú település valamennyi háza képviselteti magát a kultúrház melletti - ilyenkor majdnem szűknek bizonyuló - téren. De nem csak a helybéliek vígadnak, beszélgetnek, eszegetnek, iszogatnak a közösségi sátrak alatt, hanem a Kisapostagról, máshonnan hívott rokonok, barátok is. Jut azonban finom falat, gazdag fantáziával készített fűszeres kolbász, omlós tarja annak a vendégnek is aki csak arra tévedt. Ha nyúl a pénztárcájáért, lefogják a kezét, "Barátságból." - mondják. A verseny fődíja sem akármi, marcipánból készített, az eredetire megszólalásig hasonlító hurka, kolbász, sonka vagy éppen csülök.

Eszembe jutnak a falunapon zumba tánccal, csillogó szemmel, széles mosollyal felvonuló, üdeséget sugárzó lányok. De nem felejthetem a szorgalmas asszonykezekkel nyújtott tésztába hengergetett túrót, meggyet, mákot sem, amik aztán a legvégén - kikerülvén a közösségi kemencéből - szíves kínálás mellett rétesként végezték. Talán a finom falatoknál is fontosabb az ott lebegő meleg, jókedvű, baráti hangulat, ami úgy kell az ember szívének, mint rétesnek a forró kemence.

Több alkalommal is hallottam ottjártamkor, hogy az öregek "gyarmatként" emlegetik Kisapostagot. Ilyenkor egészséges lokálpatriotizmussal többször hivatkoztam a régészeti munkákban olvasható 2500 éves "kisapostagi kultúrára", amivel ugyebár Dunaegyháza múltja nem versenyezhet. Máskor azt mondtam; a legokosabb egyházi emberek költöztek át és telepedtek le Kis Apostagon, mert többekkel ellentétben felismerték, felesleges és fáradtságos oly gyakran átkelni a Dunán, művelni a földet, gondozni az állatokat.

Persze, sem a gyarmat- jelzőként, sem a vele szemben felhozott érvek nem veendők komolyan. Azonban, ha vannak egyházik, akik a gyarmat kifejezést, mint jelzőt mégis komolyan gondolják, hát gyarmatosítsák Kisapostagot!(Mint tették azt valamikor a legerősebb országok és vitték el kultúrájukat a birtokba vett területekre.) Hozzák el a közösségüket jellemző összetartást, egymás tiszteletét, a nyitottságukat, jóindulatukat, barátságukat mások iránt!Azokon a kisapostagiakon kívül, akik már megismerkedtek ezekkel a "szokásokkal", talán még van néhány ház, amelyre ráférne egy ilyen fajta gyarmatosítás. Biztos, ami biztos, én kinyitom az ajtóm.

Dr. Tóth István